Elkészítettem az I love Facebook-ot, és itt láthatjátok :)
Hogy kinek terveztem??? Hát tulajdonképpen MINDENKINEK, aki szereti a Facebookot!
A pulcsi a lényeg, ez sárga színű, a széle piros, és kék színű a felirat rajta. Picit hosszabb.
A nadrág (bocsánat: NaCi) az szintén kék (azzal a filctollal színeztem, mint a feliratot). Magassarkúban végződik.
Kiegészítőből már megint nagyon sokat rajzoltam....
- egy fekete hajpánt, piros virággal
- piros-fekete gyöngyös nyaklánc
- ugyanilyen karkötők
- gyűrűk
- fülbevalók.
A NaCi Kollekció egy darabaj (bár ez szerintem látszik :D), és utcai viselet szintén....
Ja, egyébként erről jut eszembe: lesz Facebook rajongói oldala az iEmmának, de még nem volt rá időm elkészíteni, mert pénteken felvételi... :(
Most megyek, mert még matekot kell gyakorolnom.
Hello!
Itt a pink színű NaCi is, ezt Barbee-nak hívják, mert Barbinak terveztem! :)
Szerintem nagyon jó lett! A fölsőn a csillagok eléggé klasszul sikerültek, és remélem, hogy messziről is látszanak!
A felsőt feketére rajzoltam, és mint az előbb mondtam, csillagok vannak rajta, mégpedig rózsaszínűek.
A NaCi most Barbi kérésére neonrózsaszínű lett :) Szokásos, mint a múltkori.... Megint magassarkúban végződik alul.
Kiegészítőnek megint jó sokat csináltam:
-halvány rózsaszín öv, csillaggal
-rengeteg karperec és karkötő (rózsaszínű-fekete-lila színűek)
-pink gyöngyös nyakék, egy lila csillag medállal
-és egy fekete hajpánt.
Úgy döntöttem, hogy készítek egy külön bejegyzéscímkét a NaCiknak, mert eléggé sok lesz belőlük.
Szóval ezt az öltözéket tavasszal-nyáron-ősszel is lehet hordani, utcai ruha.
Hello! Lehet (sőt biztos), hogy ez most elsőre kissé furcsának tűnik, de zseniális egyébként! Teó ötlete az volt, hogy mi lenne akkor, ha a csizma egybe lenne a nadrággal, mert ugye az nagyon praktikus, ha nem kell reggel azon agyalnunk, hogy vajon melyik cipő illik a gatyánkhoz. Azért eléggé hasznos! Neve Teodora lett (nyilván világos, hogy miért, na jó, elmondom: mert mint már mondtam, Teó ihlette).
A felső egy top, ami sárgás szürke, és lila csíkos. Vannak rajta pirosas-rózsaszínes gombok is. Pánt nélküli.
A gatya-cipőt elneveztem NACInak, mert Na (mint nadrág), és ci (mint cipő) :D Egyébként barnás-szürkés színű, és olyan kis láncot is rajzoltam (arany színűt). A gatyából kijövő csizma az magassarkú (csak sajnos ezen a képen nem annyira látszik, mert sötét az alja).
Kiegészítők:
- lila-szürke gyöngyös nyaklánc
- barna karperec
- lila kistáska
- barna gyűrű (gömb alakú)
- és egy kis barna virág a csaj hajában (de ez szintén nem annyira látszik).
Egyébként csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy a modell hajába rajzoltam lila melírcsíkokat, mert így jobban néz ki....
Utcai ruha, tavasszal, nyáron, ősszel is hordható. Teónak terveztem, mert az ő ötlete volt :)
Boldog Új Évet Mindenkinek! Elkezdődött az iskola :(
Kint minden csupa hó, és már megint tavaszi-nyári ruhát terveztem :D Hogy miért? Talán mert ettől sokkal inkább nyári hangulatom lesz....
Szóval a mai művem neve: Pink Apple Set (vagyis Rózsaszínű Alma Szett). Azért, mert almák vannak a ruhadarabokon, nem szívecskék, nem kockák, nem pöttyök, hanem ALMÁK. Mégpedig rózsaszínű almák... Hogy honnan jött az ihlet, azt nem tudom, csak azt, hogy almaevés közben :D
A felső egy pánt nélküli top, rózsaszínű (és halvány pink almák vannak rajta), és kicsit fűző-szerű.
A miniszoknya szürke, nagyon rövid és halvány rózsaszín öv is tartozik hozzá (egyébként az övön is van alma).
Mivel a szoknya nagyon-nagyon mini, ezért legingset is rajzoltam a szetthez, egy pink színű.
Cipőnek megint a szokásos szandált rajzoltam, azzal a különbséggel, hogy almák vannak rajta :)
Kiegészítők:
- pink hajpánt (almás)
- szürke gyöngyös nyaklánc, pink alma-medállal
- szürke vastag karperec
- és persze egy kis táska, ami pink-szürke, és a csatja egy halvány rózsaszínű alma.
Szóval tele van almákkal ez a szett, egyértelműen innen kapta a nevét. Utcai ruha, nyáron, esetleg tavasszal hordható.
Itt a másik kettő darabja a Tavaszi Virágos Kollekciómnak! Tudom, kicsit furi, hogy télen, mínusz 10 fokban rakok ki ilyeneket.... 
Ez itt a Love Set nevezetű szettem. Ezt Vera ihlette, ezért neki terveztem :D
A fölsője fekete színű, ujjatlan, és piros szívecskék vannak rajta. A nadrág egy csőnaci, piros, és hosszú. Egy öv is tartozik hozzá, amit szintén egy piros szivecske díszít.
A cipő fekete, és olyan szokásos szandál, de most csak kétpántos, és az alsó vastagabb. Ezen egy szív van (a változatosság kedvéért:D). Upsz, most veszem észre, hogy elfelejtettem kiszínezni a csaj lábát... Bocs, de így most fehér... :S Hoppá....Mindegy.
Kiegészítők:
- Hajpánt (fekete, szívecskés)
- Két karkötő (fekete, szívecskés).
Ezt lehet hordani nyáron, akár még ősszel is (csak akkor kell egy pulcsi, vagy kabát), meg tavasszal is.
A nadrágot meg pláne bármikor viselhetjük, bár attól függ, hogy milyen anyagból készül.
Az Utcai Kollekció egy darabja, mivel nem miniruha, sem pedig fürdőruha, vagy pizsama.
Boldog karácsonyt mindenkinek! Ma megint egy ilyen fajta tervvel jövök, és igaz, hogy nem épp az időhöz illő, de azért szerintem nagyon jó.
Inkább nyári öltözék, főleg mivelhogy a felsője ujjatlan. Egyébként UV sárgára színeztem, és egy Peace (vagyis béke) jelet rajzoltam rá. A nadrág is csak térdig ér, és rózsaszínes-bordós színe van. Kicsit buggyos. Innen nem annyira látszik, de eredetileg az alján is Peace jelek vannak, csak kicsiben.
Most sapkát is visel a "modellem", ez is olyan színű, mint a nadrág. Baseball sapi, teljesen egyszerű, hétköznapi...
Kiegészítőként van táskája a csajnak (peace jellel ellátott, UV sárga kerek kis tatyó); egy Peace jeles nyaklánca; egy rózsaszínű karkötője; és két fülbevalója.
Kissé sportos öltözék, de laza. Neve egyébként Peace Set, de ez szerintem eléggé egyértelmű :) Utcán is lehet hordani, a hétköznapokon.
Ma ismét egy ilyen fajta tervet rakok ki.
Neve: Purple-Grey Dream (Lila-Szürke Álom).
A fölső az kicsit hosszabb, inkább szoknya szerű.
Lila-szürke csíkos, és nagyjából combig ér. Mélyen kivágott.
Az alsója... egy nagyon szűk nadrág: egy legings. Fekete színű.
Ehhez a ruhához egy lila csizmát rajzoltam, ami egy árnyalattal világosabb, mint a pólón lévő csíkok. Magassarkú, de ez nem látszik így elölről.
Most (kivételesen) csak EGY kiegészítő van, egy gömbölyű kis szürke táska.
Nos, ami a "modellem" haját illeti.... barnára színeztem ki, mert ilyen színű még nem volt ebből a fajából.
Utcai ruha, ősszel, tavasszal, sőt akár még télen is hordható. Barbinak terveztem, mert imádja a lila színt! :D
Megint vagyok! Hétvégén folyamatosan szereplés volt (karácsonyi koncert, fuvola koncert, hétfőn betlehemi műsor), meg tanulnom kellett.
Mivel mindjárt itt a karácsony, ezért egy "karácsonyváró" ( de hülyén hangzik :D) ruhát terveztem, neve: I <3>
A csaj cipője is más most: vastagabb az első pánt, és egy karácsonyfa díszíti :)
A táska is karácsonyfa alakú, a "fogója" pedig piros.
Ezen kívül még egy piros nyaklánc is van a nyakában.
Sajnos ez a fotón nem annyira szép, mivel ceruzával színeztem... nem baj!
Végre december van! A tél első napja :) És már ilyen szépen havazott is, úgyhogy túl vagyok egy fergeteges hógolyócsatán is. A tél örömére ma nem egy miniruhát, vagy egy nyári topot rövidnadrággal, hanem egy kicsit melegebb öltözéket.
A poncsónak olyan színei és mintázata van, mint a tűznek. Alatta egy szürkéskék hosszú ujjú póló.
A nadrág barna színű, és természetesen hosszú és bélelt, zsebei bordóak.
A csizma egy kicsit elüt a zsebektől, mivelhogy piros színű (erős tűzpiros, és magassarkú), de ez szerencsére nem túl szembetűnő! :D
A kiegészítők MOST sem maradhatnak el:
-piros gyöngyös nyaklánc
-piros gyűrű és karperecek
-egy szürkéskék táska, aminek a csatja és a pántja piros, a lehajtható része (vagy mi) pedig sárga.
Ja, és egy piros hajpántot is visel a ˝modell˝.
Ez most nem olyan, mint az előző kettő, mármint nem olyan lapra csináltam.
Egyébként köszi a filctollakat Dominika, nagyon szép színük van, a rajzon is látszik :)))))